ART ENSEMBLE OF CHICAGO

ART ENSEMBLE OF CHICAGO

ART ENSEMBLE OF CHICAGO

ART ENSEMBLE OF CHICAGO - A Lester Bo­wie trombitás, Roscoe Mitchell és Joseph Jarman szaxofonosok és Malachi Favors bőgős által 1968-ban alapított együttes az AACM-hez kap­csolódó elképzelésekből nőtt ki.

Közvetlenebbül mégis a Roscoe Mitchell Quartetből alakultak. Mitchell mesélte: “Az én bandám volt, de én nem tudtam annyit fizetni nekik, amennyit megérde­meltek volna, így mindenki egyforma felelős­séget vállalt. Afféle szövetkezést alkottunk, amely mindent megtett egymásért és a túlélé­sért." Az első időszakban nem volt állandó do­bos, az AEC minden tagja ütőhangszeren is ját­szott.1969-ben több jelentkező kipróbálása után - mint William Howell és Phillip Wilson - az együttes Párizsban találkozott Famoudou Don Moye-jel, aki azután állandóan elfoglalta a do­bos székét, de a többi öt zenész továbbra is a “kis hangszerek", mint a sípok, harangok, főzőesz­közök, és természetesen minden rázható, fújha­tó, nyekergethető vagy ritmikusan üthető tárgy hosszú sorát alkalmazta. Mitchell és Jarman emellett a szaxofonok, klarinétok, fuvolák és oboák minden fajtáján játszott, s ők voltak az együttes két fő erőssége: Jarman hozza a színpa­di impulzusok nagyobb részét, míg Mitchell a zenét építi. A zene mindent felölel, akárcsak a hangszerelés: az alap a free formájú jazz, az elő­adásmód New Orleans felé céloz, ott a blues, Af­rika, a rock and roll, a vaudeville, vagy bármi­lyen más forma, amelyben örömüket lelik, s a ze­nekar képes bopot is játszani, keményen vagy ahogy kívánják. Kevés elismerést szereztek ott­hon, ezért 1969-ben Párizsba mentek, ahol két év alatt 14 albumra elegendő lemezfelvételt készí­tettek, közöttük néhány olyat, amelyeken Fon­tella Bass énekesnő is közreműködött. Egyik francia lemezük címadó dala, a ,,The Spiritual" nemcsak a korai rabszolgaságtól a hatvanas éve­kig terjedően vázolja a fekete zene fejlődését, de az Egyesült Államokban élő fekete emberek programját is jelképezi. A társadalmi és politikai célok ilyen tudatossága jellemző az ACCM-hez tartozó összes csoportokra, és az AEC még jelen­tős színpadiasságot is kölcsönöz mindennek. Jarman egyszer csak szaxofonjának tartószíjá­val jelent meg a színpadon. Bowie mind az Art Ensemble of Chicagóval, mind saját együttesé­vel, a Brass Fantasyval, többnyire fehér orvosi köpenyt visel, miközben társai arcukat és testü­ket befestik és afrikai viseleteket öltenek maguk­ra. Egy kultúra szellemének drámai színpadra vitele attól még nem válik komolytalanná, hogy játékukban erőteljesen jelen vannak a pajkos pa­ródia elemei. Az AEC előszeretettel Great Black Musicnak, mintsem jazznek nevezi zenéjét. Pá­rizsi időszakuk zenéjük meghatározó és meg­szilárduló elképzelését mutatja: ez az elképzelés immár határozott formát öltött, és számos le­mezkiadónál (Atlantic, ECM, DIW és az együttes saját AECO labeljénél) megjelent lemez dokumen­tálja is, de még mindig okozhatnak meglepetést és váratlan örömet. Nemrégen azonban rákaptak, hogy más zenészekkel és együttesekkel is készítse­nek felvételeket (ilyenek a Lester Bowie's Brass Fantasy, Cecil Taylor és egy dél-afrikai kórus), nyilvánvalóan azért, hogy friss menüt tálaljanak. Emellett, hogy teljesebb legyen a róluk alkotott kép, nemrég lemezen is megjelentették egy párizsi rádiófelvételüket, az Eda Wobut.


Válogatott albumok: A Jackson In Your House (1969), The Spiritual (1969), Tutankhamun (1969), People In Sorrow (1969), Message To Our Folks (1969), Rees And The Smooth Ones (1969), Certain Blacks (1970), Go Home (1970), Chi Congo (1970), Les Stances A Sophie (1970), With Fontella Bass (1970), Live Part 1(1970), Live Part 2 (1970), Phase One (1971), Live At Mandel Hall (1972), Bap Tizum (1973), Fanfare For The Warriors (1974), Kabalaba (1974), Nice Guys (1978), Full Force (1980), Urban Bushman (1980), Among The People (1981), The Third Decade (1985), Live In Japan (1985), Ancient To The Future (1987), Complete Live In Japan (1988, felvétel: 1984), The Alternate Express (1989), Naked (1989, felvétel: 1985-86), a Brass Fantasy­val: Live At The 6th Tokyo Music Joy '90 (1990), Amabutho Male Chorus Art Ensemble Of Soweto (1990), Eda Wobu (1991, felvétel: 1969), mint Art Ensemble Of Soweto: America/South Africa (1991, felvétel: 1989-90), Cecil Taylorral: Thelonius Sphere Monk (1991), Dreaming Of The Masters Suite (1991).

New Orleans felé céloz, ott a blues, Af­rika, a rock and roll, a vaudeville, vagy bármi­lyen más forma, amelyben örömüket lelik, s a ze­nekar képes bopot is játszani, keményen vagy ahogy kívánják.