ALLEN, HENRY “RED"

ALLEN, HENRY “RED"

HENRY ALLEN RED

ALLEN, HENRY “RED" -1908. január 7-én szü­letett a louisianai New Orleansben, Egyesült Ál­lamok.

A jazz legjelentősebb trombitásainak egyike. Allen pályája egyfajta ingadozást mutat a New Orleans-i tradicionalizmus, a big band jazz és a kísérletezés között. Utóppival a bepop­pereket és a free formák rajongóit hozta fűzbe. Örökösen kutató zenészjelleme, mély blues-ér­zése a nagy jazzegyéniségek között jelöli ki he­lyét, noha kereskedelmi és művészi szempont­ból (eléggé indokolatlanul) Louis Armstrong ár­nyékában töltötte élete nagy részét. Allen már dolgozott George Lewis, Fate Marable, King Oli­ver és Clarence Williams társaságápan, amikor 1928-ban a Victor cég az akkor az OKeh-nek dol­gozó Armstrong rivális attrakciójaként készített vele felvételeket. 1929-ben csatlakozott Luis Russell New York-i székhelyű zenekarához,amely az anyagias swingkorszak big bandjeinek egyik legjelesebbje volt. Ahogyan a Fletcher Henderson-zenekarban együtt játszottak J. C. Higginbothammel és Coleman Hawkinsszal, az ma már legendaszámba megy. 1937-ben vissza­tért Russell zenekarához. Ez rossz húzásnak bi­zonyult, mert a zenekar hamarosan Louis Armstrong névtelen kísérőegyüttese lett. Két domináns személyiség, ráadásul mindkettő trombitás, túl sok volt egyetlen bandában, és Al­len ezért 1940-ben el is hagyta a big bandet; csat­lakozott a New Orleans Revival mozgalom ze­nészeihez. Kutató természete nem engedte, hogy megmaradjon egyetlen útvonalon. Az évek folyamán vakmerő, merész és lenyűgöző zenei eszköztárat fejlesztett ki mind a szordinált, mind az anélküli trombitasoundban. Erőteljes, bluesos játéka (és néha éneke), izzó sztakkátói, agresszív glisszandói olyan jeles, határokat tági­tó jazz-zenészek figyelmét is felhívták magukra, mint Don Ellis, aki 1965-ben a Down Beat egy cik­kében Allent ,New York legavántgardabb trombitásaként" aposztrofálta. Az ötvenes és a hatvanas években Allen együttesvezetőként vagy zenekari tagként tradicionális és main­stream kisegyüttesekben dolgozott otthon és turnékon egyaránt. Ebben a korszakban gyak­ran készített nagy hatású felvételeket, például az ötvenes évek közepén egy újra összehozott talál­kozón Coleman Hawkinsszal, vagy később a “Feeling Good"-on. Egy gyakran idézett és nem a legpontosabb jazztrombitás ,családfa' Roy El­dridge-et helyezi Louis Armstrong és Dizzy Gil­lespie közé. Sok tekintetben inkább Allen lenne odavaló, ő köti össze New Orleans hagyomá­nyait a boppal és a szabadabb zenei elemekkel. 1967 áprilisában New Yorkban hunyt el, rövid­del Nagy-Britanniában tett turnéja után.


Albumok: Red Allen Dixielanders Featuring Big Chief Moore (1951), Stuyvesant Casino Nights Vol. 1 (kb. 1951-52), The Red Allen-Tony Parenti All Stars (1955-57), Red Allen Featuring Kid Ory & Jack Teagarden At Newport (1957), Nice (1957), World On A String (1957), Ride, Red, Ride In Hi-Fi (1957), Warhorses (1957), Stormy Weather (1957­58), All Star Jazz Session (1958-59), Live At The London House (1961), Rare Red Allen Trio Perfor­mances (1962), Mr Allen (1962), Feeling Good (1965), Live 1965 (1965), The College Concert (1966). Válogatások: Henry Allen 1929 To 1936 (1929-36), The Chronological Red Allen Vols 1-4 (1929-37), Red Allen And His Friends (1932-56), Spike Hughes-zal: Spike Hughes And His All­American Orchestra (1933), többekkel: Red Allen And The Blues Singers Vol. 1 & 2 (1938-40), The Very Great Henry,, Red" Allen Vol. 1(1941-46).

ALLEN, HENRY “RED" -1908. január 7-én szü­letett a louisianai New Orleansben, Egyesült Ál­lamok.