Gáspár Máté - Lorca:Don Cristobal és Donna Rosita tragikomédiája

Lorca:
Don Cristobal és Donna Rosita
tragikomédiája

Bárka Színház

Lorca: Don Cristobal és Donna Rosita tragikomédiája Bárka Színház

Fotó: Koncz Zsuzsa

Mit? Hogy ilyen meséről még nem hallottatok? Hogy ez pont fordítva szokott lenni? Hát itt tévedtek, de nagyot! Van ugyan olyan történet is, hogy a kecses, törékenylelkű leánykát zordon atyja tiltja el lángolókeblű ifjú szerelmesétől, mivel öreg, de dúsabb jövedelmű kérőnek szánja, sőt az a fordulat sem ismeretlen, hogy végül a feledés homályából felmerülő egykori szerető ragadja el, nevető harmadikként a szenvedélyek viharába került leányzót, ám ehhez elég bárkinek felütni a Hetvenhét magyar népmesét.

Jó Bárkánk azonban az andalúz partoknál vetett ezúttal horgonyt, hol a Nap perzselő heve mintha leolvasztaná a sárgás-kék tájat a rózsaszín horizontról. Hasonlóképpen válik el egymástól mese és fantázia. Mikor a prológ szerepében maga a bárkakapitány, Csányi János lép elénk s meséli el az író, F. G. Lorca szavaival kicsiny társulata szökését "a polgárok színházából ezekre a rétekre, hogy megkeressük az egyszerű népet és megmutassuk neki a világ apró, pici, meg még picibb dolgocskáit", sejthetjük: a díszletként szolgáló óriási könyv lapjai között egy szokatlan, sajátos képzelet játéka tárul majd elénk. A Kaszás Gergő rendezte előadás valóban arról szól, hogy minden úgy van, ahogy emlékszünk rá. Ma már, amikor igazából anélkül, hogy megnyílnánk a világ felé, az egyre több jelenetet ír memóriánkba, az agyunkban kevergő káoszból ugyanarra a témára egymással ellentétes, sőt egymást kioltó motívumok, képek, zenék, mozdulatok ugranak be, nem is sikerülhet egy egységes képet felidéznünk.

Marad a szürreál eklektika, ami amennyire előnyére válik némely alakításnak (különösen a három karakterben brillírozó Scherer Péternek és a kék szerelésben tökéletes western-paródiát nyújtó Széles Lászlónak), annyira veszélyezteti a színpadi történet olvashatóságát és az előadás színvonalát. Jellemző az illúziótlan mesélésre az a jelenet, amikor a szereplőket szinte lepréselik a díszletkönyv/könyvdíszlet összezáródó lapjai. Ez a szorongató érzés már nem oldódik fel a nézőben, hiszen igazából megint csak egy mesével szegényebbek lettünk.

Gáspár Máté

forrás: Jump Magazin 1.szám
http://jumpmagazin.artline.hu