Triceps - Sofa Trio: Tréfa Kapitány teapartija

HA, AHA, AH

Sofa Trio: Tréfa Kapitány teapartija

"...igyunk hát egy kis bort, vagy legalábbis valamit..."

EGY HA

Ha egy viccet hallok, szeretek rajta jót röhögni. Ha egy nap múlva elfelejtem a poént, azt felejthető viccnek tartom. Ha nem, akkor felejthetetlennek. Ez a színházi tréfa vaskos, mégis a könnyen felfelejthetők (sic!) közé tartozik, mert nem tartja össze, csak egy tépőzár. Egyet sreccen, mikor feltépik, azután elfedi az örök homály. És, mi ez a tépő, ami zár? Hát a rókási móka: minden kisnemecsek tudja, hogy a Kapitányok nem teáznak, hanem pipáznak, álságos az egész felállás.

Apa, mi történik? - kérdezi három éves fiam, amikor nem érti a világot. És én szépen átmesélem neki a valóságot. -Suhan egy hajó a szélben, ünnepség van a fedélzeten: a derék tengerészek kapitányukat köszöntik századik születése napján (részeg tivornya a kalózok mocskos fregattján: a martalócok és kurváik a baromállat meggyilkolására készülnek). A raktárak telve vannak déligyümölccsel, kakaóbabbal, színes tengeri kagylókkal, amit az indiánokkal csereberéltek üveggyöngyért, tükrökért, legyezőkért (a fedélközben rabszolgának elhurcolt niggerek rothadnak). A kapitány, hét tenger ördöge, régi kalandjait meséli, hősies küzdelmét az elemekkel és az óceán szörnyeivel (védtelen kereskedőhajók kifosztása, a férfiak megkínzása, a nők megerőszakolása). A legénység értékes óezüst órával lepi meg, és ő cserébe ritka pálmabort hozat elő (megpróbálják elvágni a nyakát, de a tajtékzó vízbe veti magát). Megkérdik tőle, mi volt élete legnagyobb álma (felforgatják a kabinját, a rabolt pénz és ékszerek után). A teljes szabadság és tökéletes szépség megtalálása, válaszolja mesterük (a tököddel együtt a beleidet is kitépjük, ha nem adod elő, ordítozzák). És sikerült? - a Hold előtt felhők úsznak át (a konyhában lapuló viccmester bárddal levágja a bal kézfejét, és kidobja a tatra). Isten megsegít, navigare necesse est (ájult alvásba zuhannak, csak két eszement kutat dühöngve tovább). Sorsunk kifürkészhetetlen, ezer csoda vár (mi ez a szörnyű bűz: állott ürülék, alvadt vér és kankós geci párája száll). Az igazi érték láthatatlan, nem vezet hozzá semmiféle titkos térkép (egy agyonvert zulu gyomrába varrta az aranyát, akit minden éjjel szodomizált). Vakítóan világítottak a csillagok, a Tejút elmozdulni látszott az orbitán (nem örülhettek sokáig, a felzavart zombi kiszívta a szemüket, a szemükön át az agyukat). Minden utazó eljut egyszer oda, ahol a földabroszon áll (fél kézzel integet - az röhög utoljára, aki röhög - Silver Joke, a kapitány). Hát, ez történik (ez történik).

KÉT AHA

Aha, gondolta. Az ólomkatona, A kincses sziget, A kis herceg története, szép sorjában, ahogy felnőnek a gyermekek: a csodálkozás, az izgalom, a meghatódás stációi. Azután a poszt-posztmodern mese észrevétlenül beleolvadt a szcifi, a horror, a fantasy műfajába, és felhasználta az egész mű-világ. Kandiscukor! Úgy csodálkozol, hogy kiesel az ablakon. Úgy izgulsz, hogy összeszarod magad. Úgy meghatódsz, hogy úgy maradsz. Véged, a felnőttek elszerették tőled a Barbit, lefekvés előtt mehetsz a South Parkba Amerikai psychót olvasni. Ezt gondoltam, amíg azt játszották.

Aha, gondolta. Vén vagyok, kopasz és impotens, magamat tudom szeretni csak és önös érdekeimet védeni, szeretteim el akarnak veszíteni. Túlélem őket, ha előre alulról szagolom az ibolyát. Túlélem magam, ha utána felülről szagolom az Ibolyát. Ez ontológiailag lehetséges. Dramaturgiailag modellezhető. Legyen fergeteges a party: nők, ital, kontakt, tánc. Savanyú a tréfa: mágyár az élet kufferjába belehány. Feledhetetlen, de ez sohasem sikerülhet igazán. Azt játszottam, amíg ezt gondolták.

HÁ' AH

Ah, az ifjúság. Elástunk nagyapám kertjében, a meggyfa alatt egy cipődobozt, a Göncöl Gabi meg én, és benne egyetlen kincsünket, a csomag lopott Fecske füstszűrős cigarettát. Bonyolult mappát rajzoltunk hozzá: tele csapdákkal, vakutcákkal, tévutakkal, és ha az utcai kölyökbandából valaki mégis megfejtette, közösen füstöltünk el egy szálat, fejenként háromszor két slukk erejéig. És elszállt a világ. Ezt nevezem én kalandnak, mélyen elbújva az orgonabokrok árnyékában, nyáron, alkonyatkor. Százszor elmesélhetem, nem kell hozzá tánc, tudomány. - A "rum" és a "halott ládája" csak később következtek, Hook kapitány teljes feledésbe merülése után.

Ah, a mese. Legyen egzotikus, misztikus vagy erotikus, vagy mindhárom egyszerre, akkor elhisszük, hogy színtiszta hazugság. Legyenek hősei, de legalábbis egy, akik tudják, hogy merre mennek, mit keresnek, lényegtelen, hogy megtalálják. Legyen naagyon szomorú, hogy sírhassunk, és naagyon üdvös, hogy érdemes legyen. Ha röhögtet, pokolba az előbbivel, de igazán. Legyen csattanója: csattanjon hangosan, de ne az, hogy egyszerre szomorkodnak, mert elmúlt az idő, dicső a vég, tapsrend feláll. És, hadd legyek szívszorítóan őszinte: "Élt egy házban három fiú, / mindegyik más-más formázatú, / de ha meg akarod különböztetni őket, / mindhárom egyformának tetszik előtted. / Az első nincs itt, csak eztán jön haza. / A második nincs itt, már elment valahova. / Csak a harmadik, a legkisebb köztük, van itt, / ha ő nincs, a másik kettő nem létezik..." (Ende). Három pár sokszor kevesebb, mint három. Ha pedig haton vannak, hetedik a halál, ez obligát.

Ah, a kampó. Az a végére maradt. Nem volt rossz ez az előadás, de nem volt jó. Kimaradhatott volna a fele, akkor rövidebbnek tűnt volna. Ha kevésbé mozgalmas, jobban követhető. Fölösleges volt az egész díszlet, kivéve a csillárok és konyhai luszterok fényes klenódiumát, mert az fantasztikus találmány. Ha, ha, ha többet is nevettünk, mint soha, jobbat alszunk utána, villanyoltás.