Triceps - A HOLD BELSŐ OLDALÁN

A HOLD BELSŐ OLDALÁN

Two in One és ST: Sose hagyjuk ABBA!

Utálom az Abbát. Van az a számuk, tudjátok, azt különösen. Ha egy elfajzott dj felrakja, személyes sértésnek veszem. De hát, mit tehet az ember egy "elmúlt szerelemmel"?

Ketten egyben: ismerős felállás. Hárman egyben: pikáns felállás. Négyen egyben: kíméletlen felállás. Öten egyben: az maga a nem-egyformaság. Itt, most, erre megy ki a játék. Ha játék egyáltalán. Ez a "játzó tsapat" alkalmi, együtt lépnek fel, külön, a világban.

Expresszíven szétmozognak, négy irányba, az égtájak felé, kiszámíthatatlan pontatlansággal. Széttört buli, azután leáll. Új beállás következik, Ákos leveszi a cipőjét, zokniját, vajon miért volt rajta eddig? Anatómiailag olyan mások: a Pirosinges tömör, a Pirosnadrágos hórihorgas, a Rózsaszínblúzos aprócska, a Rózsaszínszoknyás milyenis. Egymáshoz méredzkednek, minden nem-megfelelő. Lehet lefeküdni, körbesétálni, odaállni. Lábat emelni, könyököt rotálni, fejet billegetni. Hurrá, kezdődhet, megint, a tánc.

A dj komolyan öltözött, tar koponyáján megcsillan a holdsugár. Kortárs elektronikát enged, zajeffektekkel, nagyon ott van. A parketten dühöng az élet, rafinált elcsúszások, csúsztatások, dörgölőzések, átsimulások követik egymást. Melléfogások, akart akaratlanság. Test-karaoke. Vidám, dilis, rafinált. Meg szomorkás, nemes, csiszolt. Nemek csatája, haha, az igenek ellen. A Holdon vagyunk, a Hold belső oldalán.

És a privát mozzanatok: elhessenteni egy betévedt szúnyogot, odaállni a dj mellé, kivillantani a csipkés alsószoknyát. Nagy hibák, naagy-naagy hibák ezek a profi előadásokban. A néző észreveszi, a kritikus máris hegyezi a tollát. De ki állítja, hogy ez egy előadás?

Hirtelen bejelentik, hogy a blúz "szeven páund" volt, a nadrág meg százötven zloty. Mindennek ára van, a nemzetközi (osztrák, szlovák, magyar) társulat ruhájának is. Ebben vannak, kérem. Ebben játszanak, nekünk. Elragadják a mikrofonokat, magukról beszélnek, meg a munkájukról, több nyelven, időnként egyszerre. Megütközve hallgatjuk, nem szoktuk meg az őszinteséget. Nem is értjük, se a nyelvet, se a gondolataikat. Ami kristálytiszta, hogy sohasem hagyják abba, mert ezt szeretik, mert ez az életük.