TUDOMÁNY A KÖLTÉSZETBEN
Gondolatok ERDÉLY MIKLÓS
Sejtések I és Sejtések II című költeményéről
"
A józan ész tulajdonképpen a gondolkodásunkban 18 éves korunkig
felhalmozódott előítéleteknek a halmaza!" Albert Einstein
Joggal tehetjük fel a kérdést, hogy a magyar nyelvterületen,
sőt talán Közép-Európában is, van-e jelenleg
Erdély Miklósnál
sokrétűbb művészi egyéniség. Foglalkozik képzőművészettel, építészettel,
irodalommal, fotóval, filmmel és még ki tudja pontosan hány meghatározható
vagy hány, pontosan le nem írható esztétikai manifesztációval, happeninggel.
Egyik legjelentősebb munkája az 1974-ben kiadott
Kollapszusz
orv. című könyv. Ebben a kötetben találhatók a
Sejtések
is, amelyek talán a legjellegzetesebben tárják fel szerzőjük tartalmi
mondanivalóját, rendszerét, sőt olykor-olykor titokzatos, kaotikus világát.
Már
Beke László ismertető tanulmánya
alapján (
Híd, 1982. március) megállapítható, hogy Erdély ellenáll
a fogalmi besorolásnak és az intuíciót tartja fontosnak, holott az emberek
mindig a megfoghatót kutatják. Ez lehetne az egyik ok, ami miatt nem értékelik
kellőképpen munkásságát. A másik ok viszont abban a feltalálói kreativitásban
keresendő, amelynek jellemzője a nyíltság, pontosság, kategorikusság,
amely gyakran sokak szerint vakmerő szemtelenségnek is rémlik. Anélkül,
hogy belemélyednénk a
Sejtések I és a
Sejtések II című
versének, vagy pontosabban fogalmazva, ontológiai-intuitív kijelentéseinek
lényegébe, rögtön rájöhetünk, hogy valami új, szokatlanul elgondolkodtató
világba kerültünk.
Először tartalmi jelentéseivel lép túl a szokványos narratív,
valamint a szokványostól eltérő, konkrét költészeti nézeteken. Vizsgáljuk
ezt meg röviden. A
Baudelaire utáni költészet nyelvi
innovativitása miatt lakonikusabb művek születtek.
Mallarmé,
a
Noigradres csoport és
Max Bense jelrendszerén
keresztül kialakul a konkrét költészet galaxisa. Ebben a tudatos verskészítői
programban különös jelentősége van Erdély Miklós kategorikus költészetének,
amely tartalmilag és - mint ahogyan azt később látni fogjuk - nyelvileg
is felhasználja a matematikát, a fizikát és általában a pozitivista természettudományokat.
Ez nagyon hasonlít a párizsi
OuLiPo csoport célkitűzéseire
vagy a hazai szignalista költészetre, hiszen mindkettő elveti a konvencionális
nyelvi-ritmikai elemeket, és létrehozza a természettudományokon alapuló
irodalmi struktúrát. Csakhogy Erdély ettől egy lépéssel tovább jutott.
Az Erdély-féle kategorikus költészet a természettudományok sokszor homályba
torkolló tételeit próbálja ügyesen megsejtetni. Tematikailag mindkét versének
ez a fő irányvonala. E kérdések tulajdonképpen logikus következményei
a tudományok huszadik századi fejlődésének és eredményeinek.
Sokak számára bizonyára ismert, hogy
Einstein
relativitáselmélete,
De Brogliė dualista tétele
vagy akár
Heisenberg meghatározhatatlansági elve egyáltalán
nem érthető meg tisztán matematikai alapokon, hanem szükséges egy bizonyos
fokú gondolati szabadság, képzelőerő.
A természettudományok, ha pejoratív értelemben is, de
mégiscsak valamiféle bomlási fázisban vannak. Kezdenek kivetkőzni abból
a klasszikus konkrétságból, amely a XVIII. századtól napjainkig jellemezte
őket, és mindjobban megközelítik azt a titokzatos misztikát és metafizikát,
amelyben a XVIII. századig éltek. Ehhez a jelenséghez próbál Erdély hozzányúlni:
"27. Ha a felemelt tárgy visszakívánkozása, vagy a tárgy
részeinek közös visszakívánkozása gerjedelem, úgy az esés lassú sugárzás."
(
Sejtések I)
A gondolatokban legtöbbször ne a kézzelfoghatót keressük,
hanem azt a hangulati - intellektuális töltést, amellyel íródtak. Ennek
a töltésnek a lényege is kettős. Az egyik az igazság keresése, a másik
pedig, bármilyen furcsa is, a keresés igazsága. Ezzel megvalósul a hegeli
költészetfilozófia alapkérdése, amely szerint a vers nemcsak eszmei, hanem
esztétikai töltést is kell hogy tartalmazzon.
Csakúgy, mint a konkrét költészetnél általában, itt is
nagyfokú gondolati sűrítés található: minél kevesebb szóval minél pontosabban,
minél többet mondani. Mihelyt megszólal, úgy érzi, hogy rohamosan csökken
a szabadsága. Azt gondolja, hogy ősi szabadságunkat akkor veszítettük
el, amikor kifejlesztettük a legemberibb, legnagyszerűbb készséget, a
beszédet. A beszéd, amely felszabadított bennünket a primitív korszakból,
egyidejűleg a társadalom lefejthetetlen bilincsébe vert. Így érthető meg
az, hogy egy, a költészetben már közhelynek számító célt tűzött ki maga
elé: az új nyelvet, amely pontosabb, mint az irodalmi. Ennek hatására
alkalmazza a versekben a tudományos nyelvet mint költészeti manifesztációt.
Ezek a költemények a tapasztalat előtti, apriorisztikus
erkölcs jegyében íródtak, és eléggé szokatlan formában jelentek meg, ugyanis
megszámozott szuggesztív asszociációkból állnak, amelyekből az elsőben
30, a másodikban 75 található. Ez kissé filozofikussá és szétdarabolttá
teszi őket.
A
Sejtések I tudományos vallomásait nem lehet
egyértelműen meghatározni, csak az intuíció és a véletlen az, ami az adott
pillanatban talán mégis képes különböző szubjektív vizuális képzeteket
kialakítani. Az érzelmi háttér összemosódik a determinizmus elvével, így
az átmenet lágy, sejtelmes:
"1. Elemi rész én vagyok, rólam van szó, rezgés én vagyok,
sugárzás én vagyok, rólad van szó; az idegpályákon első kézből. 2. A forgás
zártság, a zártság szenvedés. 10. A pokol jele: a kör, a mennyé: az egyenes.
17. Sebességben a szívfájdalom csökken."
Logikai gondolkodással és megdöbbentő nyelvi pontossággal
szövi tovább a tudományos tételeket, látszatra érzelem nélkül. Ha jobban
megfigyeljük őket, kitűnik belőlük egy játékos szigor a szubsztanciális
világgal szemben:
"23. A határnak végtelennek kell lenni, hogy határoljon,
végtelenség által különíthető el a véges a végtelentől. 24. A kocka gömb
az életre torlódott görbületekkel. 29. Akadály a végtelennek világában
szintén csak végtelen lehet "
Ha egy vaskalapos fizikus vagy matematikus elolvasná
ezeket a sorokat, bizonyára csak alapvető hibát észlelne. A végtelent
nem lehet önmagával definiálni, a kockát sem a gömbbel, mint ahogy a filozófiában
is problematikus az "igaz ami igaz" kijelentés. Ez nyilvánvaló. Vajon
lehetséges, hogy Erdély túllőtt a célon? Igen. Azonban vigyázni kell,
mert ezt nem véletlenül tette! Annyian próbálnak célba találni, és senki
sem akarja elvéteni. Erdély azonban célt akar téveszteni, és ha ez sikerül
neki, akkor ér el tulajdonképpen telitalálatot. Ezt a fordulatot, mint
esztétikai lényeget, a mellébeszélést - amely "nyeri a kérdést" -, a szerző
saját bevallása szerint a távol-keleti tanokból kölcsönözte.
A műalkotás nem akkor befejezett, ha szép és megnyugtat,
hanem épp akkor, ha felcsigázza a képzeletet: ha üzen valamit. A
Sejtések
II című vers tartalmilag az első folytatása, azonban itt már túlsúlyban
vannak a filozofikus kijelentések:
"23. Az öröm ideiglenes. 24. Semmi nincs."
Bőven találunk érdekes nyelvi-logikai játékokat, mint
például a
"31. Mondatomat megismétlem. 32. Mondatomat megismétlem.
33. Mondatomat mégsem ismétlem meg...";. - kezdetű,
amely belebonyolódik a logika tautologikus világába.
Valamiféle eseményalgebrával lehetne a szituációt feltérképezni, ugyanis
az emlékezőképesség az állítás, tagadás, tagadás tagadása, állítás tagadása
után felmondja a szolgálatot.
Rábukkanhatunk ezenkívül hosszabb prózai részekre is,
amelyek néha valószerűen, néha viszont abszurd módon ábrázolnak fogalmat
vagy tárgyat. Ilyen például a "Legenda a kézzelfoghatóról", amely szintén
a távol-keleti gondolkodást sejteti. Ezek a részek nagyon hasonlítanak
a harmincas években elhunyt japán író,
Akutagava novelláira.
Az emberek mindig az az érzése, hogy a fonál beerősítésénél megjelenik
valamelyik mitológiai személy, lótuszvirágok között, hogy ítélkezzen az
emberek felett.
Erdély a
Sejtések II vége felé szintén visszatér
a tudományos mondandóhoz, amellyel a
Sejtések I-et kezdte:
"62. Gyorsulás az idő kínhalála. 63. Nyílik a tér, születik
az idő. "
S végül próbáljuk ezt a művészi hozzáállást a természettudomány
szemszögéből is értékelni! Bármely természeti, műszaki törvény tételeinek
rögzítésével, a vélt cél elérése érdekében igen hosszantartó, intenzív,
kitartó munkára van szükség. Ezek a, mind az egyén, mind a közösség számára
nagy jelentőségű törvények számtalanszor még csak halvány körvonalakban
sem adottak. Ekkor meghökkentő esemény játszódik le. A kutató kénytelen
egész tudását elemezni. De minden hiába, a megoldás elmarad. Ekkor koncentrál
a semmire, és türelmetlenül várja, hogy mi lesz az eredmény. Ez a reakcióvárás
a gondolati űrből talán a kreatív gondolkodás legelvontabb és legnemesebb
formája. De itt most nem ez a lényeges. Ezek a szellemi gerjesztések amelyek
a "semmiből" bukkannak fel, mindig vizuálisak, művésziek, hangulati töltésűek.
Ezekre mutat rá, ezekhez próbál útmutatást adni Erdély Miklós a
Sejtések
I és a
Sejtések II című költeménye. Ma is szükségszerű tehát
a természettudomány és a művészet szintézise.
DOBÓ LÁSZLÓ