art home     művészek     events - események     articles - irások    self Portraits       artLine Events RSS     napja

Testvériség, Egyenlőtlenség, Bezártság


A "viviszekció" orvosi műszó, élveboncolást jelent. Kérdés persze, hogy a boncolt vagy a boncoló van-e élőben jelen. Az utóbbira példa a Stúdió "K"-ban minden hónap második szerdáján sorra kerülő élő kritikai folyóirat. Ezeken a vitaesteken mindenki elmondhatja a véleményét, a videóbejátszásokkal megtámogatott beszélgetésbe bárki beleszólhat. Thomas Bernhard híres drámája egy nagypolgári ebédlőben játszódik, ahol Wittgenstein és két nővére marcangolják egymás lelkét oda-vissza. A Ritter, Dene, Voss-t a Bárkában Udvaros Dorottya, Lázár Kati és Kovács Lajos játssza. Az előadásról szóló beszélgetés törmelékeiből talán érzékelhető, milyen lehet egy-egy filmet, könyvet, színházi előadást kiveséző Viviszekció hangulata.

A Ritter, Dene, Voss-ban a szereplők kialakítanak a magánéletükben egy nagyon erős belső színházat. Ám mégsem érződik, hogy ezek az emberek folyamatosan játszanának egymással. Az első részben még Voss is benne van ebben a magán-színházban, ebben az otthoni játékban. És a második részben, amikor kiszáll a játékból, leveszi a maszkot. Nem érzem jogosnak a darab ellen gyakran felhozott vádat, hogy nincs igazán befejezve, hogy lezáratlan. Szerintem nagyon erős szerkezete van. Az a csúcspont, amikor Voss kimondja, hogy itt egy perverz színházasdi folyik. Közben pedig látnivalóan ez egy állandóan ismétlődő rítus, ahogy időnként hazahozzák az intézetből. A Bárka előadásában a kompozíció, az ismétlődések fontos szerepe teljesen elsikkad.

Hogyan kell egy Bernhard-darabot nézni? Sokan érzik úgy, hogy befogadhatatlan ez a szótenger egy idő után. Közben, ebben a látszólag akciószegény darabban is sok a játéklehetőség, de ezeket többnyire nem használja ki az előadás. Az ebéd szertartásának mozzanatait nagyon ki lehetne játszani. Beszorítják a szereplőket egy nagyon fekete térbe, ami engem rettenetesen zavar. Nem látok rendesen, és ez a tér sem ad semmilyen többletet.

Ha én bemegyek a Bárkába és megnézem ezt az előadást, akkor azt gondolom a darabról Bernhard ide vagy oda, hogy egyszerűen rossz. Viszont van a legendás előadás Bécsben, ami tizenkét éve megy teltházakkal, ugyanaz a három nagy színész játssza az ősbemutató óta az Akademik Theaterben. Ha jobban belegondolok, tényleg tömény őrület, ami a három ember között van, ahogy a kapcsolataik modulálódnak. Ellenben itt azt látom, hogy rutinos színészek jól elmondják a szövegeket.

Nagyon mély elemzést igényel a darab. Bonyolultak a figurák és még bonyolultabb az egymáshoz való viszonyuk. Szidhatjuk a Bárkát, de személy szerint én sem látom át, hogy hogyan lehetne ezt úgy színpadra tenni, hogy minden megszólaljon, ami az irodalmi műben benne van, és annak komplexitása színházi értelemben élővé válhasson. Nézőként másodszorra-harmadszorra tudom fogni a darabot. Előfelkészültséget igényelne? Tegyük fel, hogy elolvasom, végiggondolom. Viszont ha ezt teszem, akkor a Bárkában már nem kapok semmi többletet, egy kudarcnak a tanúja lehetek csak.

Említetted, hogy a bernhardi figurák szöveget mondanak ugyan, de közben az embernek az az érzése, hogy nem az adott szöveggel vannak elfoglalva, hanem a gondolkodásukkal, és ezért nem egy történet elmondása a lényeg, hanem a történés maga. Én pont ezt a történést hiányoltam a Bárka előadásából. A főpróbát láttam, nem tudom, hol tart most a darab. Rettenetesen elszigetelt mind a három színész, erőteljesen szólisztikus az előadás, rengeteg a manír. Próbálják feszíteni a szöveget, de nem látok mást, csak mint például az ebédjelenetben az Udvaros kikotorja a tányérjáról a süteménydarabokat. Eközben a másik két emberrel semmi nem történik. Azonkívül, hogy a "kanonoklepény" szó nem tudom hány hangregisztert fut be, pont a nonverbális történés nincs meg - az, hogy egy színész nem csak a szöveget mondja, hanem közben gondolkodik is. Nem csak teljesítem, amit a rendező kért, hanem valóban észreveszem, hogy az Udvaros nyomja ki a tányérból a sütit. A videón tisztán lehetett látni, hogy semmi nem történt. Csupán az Udvaros játékáról volt szó. Egyedüli játék, én mint néző észreveszem, de ennyi, nem nagyon tudok vele mit kezdeni.

Tegnap is láttam az előadást, jobb volt, mint eddig bármikor. Ez egy felemás dolog, a szereplők között kapcsolatok kezdtek létrejönni, közben meg szövegtudási gondok voltak. Egyre több baki volt, de végre érezni lehetett, hogy egymásra néz az Udvaros Dorottya meg a Kovács Lajos, aki végre vissza tudta fogni a hangját is.

Nincsenek beépített rögtönzések, kötött a szöveg, viszont Kovács Lajos meglehetősen autonóm személyiség, őt nem nagyon lehet keretek közé szorítani. A partnerei pedig folyamatos stresszben vannak, mert soha nem tudják, hogy a következő pillanatban hogyan fog reagálni. A bécsi előadás arról híres, hogy nagyon kidolgozott, pontos szerkezete van, amihez évek óta szigorúan tartják magukat. Itt ez hiányzik. Eddig négy előadást láttam, komoly különbségek voltak közöttük: mi mikor és hol hangzik el, a helyszínek, a belépések...

Az ingadozás most szerinted trehányság, hányavetiség, vagy pedig koncepció? Vagy hányavetiség ugyan, de javít az egészen?

Nem hiszem, hogy koncepció lenne a bizonytalan szövegtudás. Ez egy nehéz, mesterséges szöveg, amivel egyszerűen máig sem tudtak még megbirkózni a színészek.

De hát van ennek a darabnak rendezője, nem?

Bagossy László nemrég végzett a főiskolán, ennél nehezebb triót nem is foghatott volna ki. Nincs kellően végiggondolva az előadás. A kapcsolódási pontok, biztonsági helyek, elvégezhető cselekvések megvannak, több-kevesebb rutinnal megoldottak, de az, hogy a helyzetben valójában mi történik, nincs tisztázva. Rendben van, hogy ezek az emberek nem találkoznak, mint Csehovnál a nővérek, de ha nem látom a kísérletét, ha nem látom a "nem találkozás" kudarcát... Bejön három színész, mind a három behozza, hogy nem fogunk találkozni, és ez, természetesen meg is történik. Innentől kezdve nincs színház, a küzdelem-része kimaradt.

Bagossy túlságosan is nagy szabadságot adott a színészeknek. Saját bevallása szerint rettenetesen erős Bernhard-élménye van, így kicsit missziójának is tekinti azt, hogy Bernhardot népszerűsítse. Úgy érezte, hogy ezeknek a színészeknek is meg kell adni azt az élményt, hogy ők saját maguknak felfedezzék a bernhardi világot. Erre csupán három hét próbaidő volt.

Nem a három hétről van szó, mivel hónapok óta megy az előadás. Három színészbölényt odahoztak ehhez a darabhoz, amelyben egymásnak feszül három domináns figura. Szerintem mindenki játszik, ahol játszik, havonta egyszer-kétszer bejön a Bárkába is és megcsinálja a magánszámát. Épp azt nem látom, hogy ezek a bölények, vagy inkább nehézsúlyú lelki pankrátorok egymásnak feszülnek. Nem tudom, hogy mennyire lehet a rendezőt felelőssé tenni miatta, mert ez színházvezetési koncepció kérdése is.

Nehezen hiszem ezt a történetet. Mert tegyük fel, hogy én egy olyan rendező vagyok, akinek szívügye Bernhard, olvasok róla, előadásokat hallgatok, beszélgetek róla emberekkel, évekig foglalkozom vele és amikor végre elérkezem a nagy pillanathoz, hogy Bernhardot rendezhessek, akkor úgy csinálok, mintha ott se lennék. Fedezzék fel maguknak... Csak azt ne felejtsük el, hogy a bernhardi világ meglehetősen analóg a hétköznapi helyzetekkel, amiről a színészek tapasztalatokkal rendelkeznek, tehát ez a fajta "szülés" nem feltétlenül Bernhard felé történik. Húsz-harminc éve pályán lévő színészekről van szó, tengernyi tapasztalattal a hátuk mögött életről, színházról, amit akarsz. Itt van szakadék: Bagossynál lehet, hogy megvan Bernhard, csak ez a megtapasztalás, ez a színészi élményháttér hiányzik.

Ezek szerint ebben az előadásban rosszak ezek a színészek? Nem rosszak, csak hazudnak. Udvaros hátul a fotelban csinál egy negyedórás etűdöt, mert nincs szövege, erre éppenséggel nem lehet azt mondani, hogy rossz, sőt...

Azért nem rossz, mert Udvaros nem rossz. Az nem ez a darab. Ezek a pózok és megoldások más előadásokból jönnek.

Minden meg van csinálva. Az evés, a leülések, a tányérbehozások is ki vannak dolgozva, csak valahogy nem jönnek össze. Szerintem nem rosszak a színészek, hiába mondod.

Nem mondtam, csak kérdeztem.

Nincsenek kapcsolatok, de alakok sincsenek. Lázár Kati tenyeres-talpas mosónő lett, ehhez a mamókához sehogy sem passzol, hogy például a fürdőszobában bámulja a meztelen fivérét és erről kéjesen számol be.

Én ezzel egy kicsit vitatkoznék. Mert hogyha én a darab végéig tudom, hogy Lázár Kati a Lázár Kati marad és mégis látok egy jó játékot, akkor az engem nem zavar, hogy nem kaptam meg egy figurát. Ha színészi kapcsolatokra oda tudok figyelni, akkor nekem nem olyan nagy bajom, hogy nincsenek azonosítható figurák, mármint irodalmi figurák.

Van ennek az előadásnak egy címe. Három osztrák színész neve. Én nem is értem, hogy miért nem Udvaros, Lázár, Kovács címmel játsszák.

Nekem tökmindegy, mi a címe, nem attól tetszik vagy nem tetszik.

Attól nem is lenne jobb az előadás, csak más megvilágításba kerülne ez a színház-játék jellege.

Az, hogy mitől jó egy színész, az nem arról szól, hogy ügyesen köti meg a cipőjét. Ezek a színészek kisujjból csinálnak etűdöket. Nem azért, mert ügyesek vagy jók, hanem mert harminc éve ezt csinálják. Mit csinál egy színész, hogyha nincsen kapaszkodója? Előveszi a saját paneljeit. Amit Kovács Lajosnál láttam, azt látom húsz éve. Nem csinált semmi olyasmit, amire azt mondom, hú... A panelek alkalmazása szerintem kevés ahhoz, hogy megdicsérjünk érte egy színészt.

Nem ismerem a hátterét, hogy hogyan készült az előadás, de el tudom képzelni a címből kiindulva, hogy a színész "eltartja magától a szerepet", hogy ezt a hülye kifejezést használjam. Gondolom, eredetileg is három ilyen színészbölény csinálja ezt a darabot. Öntörvényű emberek.

Igen, de akkor is helyzetbe kell őket hozni. Téged akarlak látni, tessék adok neked egy szituációt.

De ne menjünk már úgy haza, hogy nem beszélünk valamiről, amit végig kerülgettünk. Megnyílt egy színház, végtelen nagy várakozással figyeli mindenki, ahogy Székely visszatérését is figyelte. Izgul az ember, hogy sikerüljenek az új kísérletek. Ehhez képest ma itt az került szóba, hogy a Bárka repertoárján még ez a legnézhetőbb előadás. Hát akkor most mi történt a Bárkán?

Azt gondolom, hogy még semmi. Végigblöfföltek egy évadot, és én még mindig bízom benne, hogy a következőben történik már valami.

Egy nagyon sikeres előadásra felépült egy színház, aztán újabb nagyszerű előadás nem jött létre.

Ne süllyesszük még el a Bárkát! Várni kell. Tudható, hogy ezt a három előadást, a király-drámákat, a Díszelőadást, és ezt, kínjukban állították be, hogy legyen repertoár és minden szerződtetett tagnak legyen feladata. De én nem akarok erről beszélni, mert azt gondolom, hogy jegyet veszek, beülök a székbe és nem érdekel, hogy ki mikor alapított színházat, tessék nekem játszani. Nagyon ügyes húzás volt, hogy ezt a három embert megnyerték, összehozták, csak játszani is kéne... Nem akarom megismételni, amit az előadás nehézségeiről mondtatok, de nem gondolom, hogy emiatt az egész színházat temetni kellene.

Nem értem, milyen kínról beszélsz, mert nem néhány hét alatt kellett egy színházat összerántaniuk. Hosszú előkészületek voltak, huzavona. Gondolom, a pályázatokhoz művészi programot kell megfogalmazni, több évadra előre repertoár-tervet készíteni. Gondolom, szerepígéretekkel nyer meg magának színészeket az ember. Udvaros Dorottya nem volt eleget foglalkoztatva az Új Színházban, azért szerződött át. Lassan tavasz van, és ez az egy szerepe volt a színházában, ezért nem értem, miért hivatkozik arra bárki is, hogy nem volt elég idő az elmélyült munkára. Meg azt sem, hogy mit jelent az, hogy egy rendező nem bír el a színészekkel. Különösen egy színészével.

Ezek alapján nem lehet egy egész színházról ítéletet mondani. Készül a Titanic, ott van talonban a Don Quijote, van még mire várni.

Kérdés persze, hogy nincs-e túl nagy teher Tasnádi István vállán, hiszen az ő darabjai adnak irányt a Bárkának. Ennél a fiatal írónál ami már készen van, amit már tud, az a briliáns, verbális humor. Ez, szerinted elég is?

Még focimeccsek előtt sem szeretem a jóslatokat, nemhogy egy színház esetében. Én még várok valamire, és ezentúl is megnézem a Bárka minden bemutatóját.

Lajos Sándor összeállítása

A Viviszekciókon hangfelvétel készül, későbbi hasznosítás céljából, erről minden megszólaló tud. Mivel nem nyakkendős konferenciáról van szó és valóban spontán és heves a vita, bemutatkozás híján utólag nem azonosíthatók be a megszólalók, de úgy gondolom, ha meggondolásra érdemes egy vélemény, a tartalma fontosabb, minthogy pontosan kinek a szájából hangzott el. Az éjszakába nyúló beszélgetés csak töredékesen és tömörítve közölhető, tekintsük amolyan "szubjektív jegyzőkönyvnek", személyes beszámolónak. (a szerk.)A "viviszekció" orvosi műszó, élveboncolást jelent. Kérdés persze, hogy a boncolt vagy a boncoló van-e élőben jelen. Az utóbbira példa a Stúdió "K"-ban minden hónap második szerdáján sorra kerülő élő kritikai folyóirat. Ezeken a vitaesteken mindenki elmondhatja a véleményét, a videóbejátszásokkal megtámogatott beszélgetésbe bárki beleszólhat. Thomas Bernhard híres drámája egy nagypolgári ebédlőben játszódik, ahol Wittgenstein és két nővére marcangolják egymás lelkét oda-vissza. A Ritter, Dene, Voss-t a Bárkában Udvaros Dorottya, Lázár Kati és Kovács Lajos játssza. Az előadásról szóló beszélgetés törmelékeiből talán érzékelhető, milyen lehet egy-egy filmet, könyvet, színházi előadást kiveséző Viviszekció hangulata.


A Ritter, Dene, Voss-ban a szereplők kialakítanak a magánéletükben egy nagyon erős belső színházat. Ám mégsem érződik, hogy ezek az emberek folyamatosan játszanának egymással. Az első részben még Voss is benne van ebben a magán-színházban, ebben az otthoni játékban. És a második részben, amikor kiszáll a játékból, leveszi a maszkot. Nem érzem jogosnak a darab ellen gyakran felhozott vádat, hogy nincs igazán befejezve, hogy lezáratlan. Szerintem nagyon erős szerkezete van. Az a csúcspont, amikor Voss kimondja, hogy itt egy perverz színházasdi folyik. Közben pedig látnivalóan ez egy állandóan ismétlődő rítus, ahogy időnként hazahozzák az intézetből. A Bárka előadásában a kompozíció, az ismétlődések fontos szerepe teljesen elsikkad.

Hogyan kell egy Bernhard-darabot nézni? Sokan érzik úgy, hogy befogadhatatlan ez a szótenger egy idő után. Közben, ebben a látszólag akciószegény darabban is sok a játéklehetőség, de ezeket többnyire nem használja ki az előadás. Az ebéd szertartásának mozzanatait nagyon ki lehetne játszani. Beszorítják a szereplőket egy nagyon fekete térbe, ami engem rettenetesen zavar. Nem látok rendesen, és ez a tér sem ad semmilyen többletet.

Ha én bemegyek a Bárkába és megnézem ezt az előadást, akkor azt gondolom a darabról Bernhard ide vagy oda, hogy egyszerűen rossz. Viszont van a legendás előadás Bécsben, ami tizenkét éve megy teltházakkal, ugyanaz a három nagy színész játssza az ősbemutató óta az Akademik Theaterben. Ha jobban belegondolok, tényleg tömény őrület, ami a három ember között van, ahogy a kapcsolataik modulálódnak. Ellenben itt azt látom, hogy rutinos színészek jól elmondják a szövegeket.

Nagyon mély elemzést igényel a darab. Bonyolultak a figurák és még bonyolultabb az egymáshoz való viszonyuk. Szidhatjuk a Bárkát, de személy szerint én sem látom át, hogy hogyan lehetne ezt úgy színpadra tenni, hogy minden megszólaljon, ami az irodalmi műben benne van, és annak komplexitása színházi értelemben élővé válhasson. Nézőként másodszorra-harmadszorra tudom fogni a darabot. Előfelkészültséget igényelne? Tegyük fel, hogy elolvasom, végiggondolom. Viszont ha ezt teszem, akkor a Bárkában már nem kapok semmi többletet, egy kudarcnak a tanúja lehetek csak.

Említetted, hogy a bernhardi figurák szöveget mondanak ugyan, de közben az embernek az az érzése, hogy nem az adott szöveggel vannak elfoglalva, hanem a gondolkodásukkal, és ezért nem egy történet elmondása a lényeg, hanem a történés maga. Én pont ezt a történést hiányoltam a Bárka előadásából. A főpróbát láttam, nem tudom, hol tart most a darab. Rettenetesen elszigetelt mind a három színész, erőteljesen szólisztikus az előadás, rengeteg a manír. Próbálják feszíteni a szöveget, de nem látok mást, csak mint például az ebédjelenetben az Udvaros kikotorja a tányérjáról a süteménydarabokat. Eközben a másik két emberrel semmi nem történik. Azonkívül, hogy a "kanonoklepény" szó nem tudom hány hangregisztert fut be, pont a nonverbális történés nincs meg - az, hogy egy színész nem csak a szöveget mondja, hanem közben gondolkodik is. Nem csak teljesítem, amit a rendező kért, hanem valóban észreveszem, hogy az Udvaros nyomja ki a tányérból a sütit. A videón tisztán lehetett látni, hogy semmi nem történt. Csupán az Udvaros játékáról volt szó. Egyedüli játék, én mint néző észreveszem, de ennyi, nem nagyon tudok vele mit kezdeni.

Tegnap is láttam az előadást, jobb volt, mint eddig bármikor. Ez egy felemás dolog, a szereplők között kapcsolatok kezdtek létrejönni, közben meg szövegtudási gondok voltak. Egyre több baki volt, de végre érezni lehetett, hogy egymásra néz az Udvaros Dorottya meg a Kovács Lajos, aki végre vissza tudta fogni a hangját is.

Nincsenek beépített rögtönzések, kötött a szöveg, viszont Kovács Lajos meglehetősen autonóm személyiség, őt nem nagyon lehet keretek közé szorítani. A partnerei pedig folyamatos stresszben vannak, mert soha nem tudják, hogy a következő pillanatban hogyan fog reagálni. A bécsi előadás arról híres, hogy nagyon kidolgozott, pontos szerkezete van, amihez évek óta szigorúan tartják magukat. Itt ez hiányzik. Eddig négy előadást láttam, komoly különbségek voltak közöttük: mi mikor és hol hangzik el, a helyszínek, a belépések...

Az ingadozás most szerinted trehányság, hányavetiség, vagy pedig koncepció? Vagy hányavetiség ugyan, de javít az egészen?

Nem hiszem, hogy koncepció lenne a bizonytalan szövegtudás. Ez egy nehéz, mesterséges szöveg, amivel egyszerűen máig sem tudtak még megbirkózni a színészek.

De hát van ennek a darabnak rendezője, nem?

Bagossy László nemrég végzett a főiskolán, ennél nehezebb triót nem is foghatott volna ki. Nincs kellően végiggondolva az előadás. A kapcsolódási pontok, biztonsági helyek, elvégezhető cselekvések megvannak, több-kevesebb rutinnal megoldottak, de az, hogy a helyzetben valójában mi történik, nincs tisztázva. Rendben van, hogy ezek az emberek nem találkoznak, mint Csehovnál a nővérek, de ha nem látom a kísérletét, ha nem látom a "nem találkozás" kudarcát... Bejön három színész, mind a három behozza, hogy nem fogunk találkozni, és ez, természetesen meg is történik. Innentől kezdve nincs színház, a küzdelem-része kimaradt.

Bagossy túlságosan is nagy szabadságot adott a színészeknek. Saját bevallása szerint rettenetesen erős Bernhard-élménye van, így kicsit missziójának is tekinti azt, hogy Bernhardot népszerűsítse. Úgy érezte, hogy ezeknek a színészeknek is meg kell adni azt az élményt, hogy ők saját maguknak felfedezzék a bernhardi világot. Erre csupán három hét próbaidő volt.

Nem a három hétről van szó, mivel hónapok óta megy az előadás. Három színészbölényt odahoztak ehhez a darabhoz, amelyben egymásnak feszül három domináns figura. Szerintem mindenki játszik, ahol játszik, havonta egyszer-kétszer bejön a Bárkába is és megcsinálja a magánszámát. Épp azt nem látom, hogy ezek a bölények, vagy inkább nehézsúlyú lelki pankrátorok egymásnak feszülnek. Nem tudom, hogy mennyire lehet a rendezőt felelőssé tenni miatta, mert ez színházvezetési koncepció kérdése is.

Nehezen hiszem ezt a történetet. Mert tegyük fel, hogy én egy olyan rendező vagyok, akinek szívügye Bernhard, olvasok róla, előadásokat hallgatok, beszélgetek róla emberekkel, évekig foglalkozom vele és amikor végre elérkezem a nagy pillanathoz, hogy Bernhardot rendezhessek, akkor úgy csinálok, mintha ott se lennék. Fedezzék fel maguknak... Csak azt ne felejtsük el, hogy a bernhardi világ meglehetősen analóg a hétköznapi helyzetekkel, amiről a színészek tapasztalatokkal rendelkeznek, tehát ez a fajta "szülés" nem feltétlenül Bernhard felé történik. Húsz-harminc éve pályán lévő színészekről van szó, tengernyi tapasztalattal a hátuk mögött életről, színházról, amit akarsz. Itt van szakadék: Bagossynál lehet, hogy megvan Bernhard, csak ez a megtapasztalás, ez a színészi élményháttér hiányzik.

Ezek szerint ebben az előadásban rosszak ezek a színészek? Nem rosszak, csak hazudnak. Udvaros hátul a fotelban csinál egy negyedórás etűdöt, mert nincs szövege, erre éppenséggel nem lehet azt mondani, hogy rossz, sőt...

Azért nem rossz, mert Udvaros nem rossz. Az nem ez a darab. Ezek a pózok és megoldások más előadásokból jönnek.

Minden meg van csinálva. Az evés, a leülések, a tányérbehozások is ki vannak dolgozva, csak valahogy nem jönnek össze. Szerintem nem rosszak a színészek, hiába mondod.

Nem mondtam, csak kérdeztem.

Nincsenek kapcsolatok, de alakok sincsenek. Lázár Kati tenyeres-talpas mosónő lett, ehhez a mamókához sehogy sem passzol, hogy például a fürdőszobában bámulja a meztelen fivérét és erről kéjesen számol be.

Én ezzel egy kicsit vitatkoznék. Mert hogyha én a darab végéig tudom, hogy Lázár Kati a Lázár Kati marad és mégis látok egy jó játékot, akkor az engem nem zavar, hogy nem kaptam meg egy figurát. Ha színészi kapcsolatokra oda tudok figyelni, akkor nekem nem olyan nagy bajom, hogy nincsenek azonosítható figurák, mármint irodalmi figurák.

Van ennek az előadásnak egy címe. Három osztrák színész neve. Én nem is értem, hogy miért nem Udvaros, Lázár, Kovács címmel játsszák.

Nekem tökmindegy, mi a címe, nem attól tetszik vagy nem tetszik.

Attól nem is lenne jobb az előadás, csak más megvilágításba kerülne ez a színház-játék jellege.

Az, hogy mitől jó egy színész, az nem arról szól, hogy ügyesen köti meg a cipőjét. Ezek a színészek kisujjból csinálnak etűdöket. Nem azért, mert ügyesek vagy jók, hanem mert harminc éve ezt csinálják. Mit csinál egy színész, hogyha nincsen kapaszkodója? Előveszi a saját paneljeit. Amit Kovács Lajosnál láttam, azt látom húsz éve. Nem csinált semmi olyasmit, amire azt mondom, hú... A panelek alkalmazása szerintem kevés ahhoz, hogy megdicsérjünk érte egy színészt.

Nem ismerem a hátterét, hogy hogyan készült az előadás, de el tudom képzelni a címből kiindulva, hogy a színész "eltartja magától a szerepet", hogy ezt a hülye kifejezést használjam. Gondolom, eredetileg is három ilyen színészbölény csinálja ezt a darabot. Öntörvényű emberek.

Igen, de akkor is helyzetbe kell őket hozni. Téged akarlak látni, tessék adok neked egy szituációt.

De ne menjünk már úgy haza, hogy nem beszélünk valamiről, amit végig kerülgettünk. Megnyílt egy színház, végtelen nagy várakozással figyeli mindenki, ahogy Székely visszatérését is figyelte. Izgul az ember, hogy sikerüljenek az új kísérletek. Ehhez képest ma itt az került szóba, hogy a Bárka repertoárján még ez a legnézhetőbb előadás. Hát akkor most mi történt a Bárkán?

Azt gondolom, hogy még semmi. Végigblöfföltek egy évadot, és én még mindig bízom benne, hogy a következőben történik már valami.

Egy nagyon sikeres előadásra felépült egy színház, aztán újabb nagyszerű előadás nem jött létre.

Ne süllyesszük még el a Bárkát! Várni kell. Tudható, hogy ezt a három előadást, a király-drámákat, a Díszelőadást, és ezt, kínjukban állították be, hogy legyen repertoár és minden szerződtetett tagnak legyen feladata. De én nem akarok erről beszélni, mert azt gondolom, hogy jegyet veszek, beülök a székbe és nem érdekel, hogy ki mikor alapított színházat, tessék nekem játszani. Nagyon ügyes húzás volt, hogy ezt a három embert megnyerték, összehozták, csak játszani is kéne... Nem akarom megismételni, amit az előadás nehézségeiről mondtatok, de nem gondolom, hogy emiatt az egész színházat temetni kellene.

Nem értem, milyen kínról beszélsz, mert nem néhány hét alatt kellett egy színházat összerántaniuk. Hosszú előkészületek voltak, huzavona. Gondolom, a pályázatokhoz művészi programot kell megfogalmazni, több évadra előre repertoár-tervet készíteni. Gondolom, szerepígéretekkel nyer meg magának színészeket az ember. Udvaros Dorottya nem volt eleget foglalkoztatva az Új Színházban, azért szerződött át. Lassan tavasz van, és ez az egy szerepe volt a színházában, ezért nem értem, miért hivatkozik arra bárki is, hogy nem volt elég idő az elmélyült munkára. Meg azt sem, hogy mit jelent az, hogy egy rendező nem bír el a színészekkel. Különösen egy színészével.

Ezek alapján nem lehet egy egész színházról ítéletet mondani. Készül a Titanic, ott van talonban a Don Quijote, van még mire várni.

Kérdés persze, hogy nincs-e túl nagy teher Tasnádi István vállán, hiszen az ő darabjai adnak irányt a Bárkának. Ennél a fiatal írónál ami már készen van, amit már tud, az a briliáns, verbális humor. Ez, szerinted elég is?

Még focimeccsek előtt sem szeretem a jóslatokat, nemhogy egy színház esetében. Én még várok valamire, és ezentúl is megnézem a Bárka minden bemutatóját.



Lajos Sándor összeállítása



A Viviszekciókon hangfelvétel készül, későbbi hasznosítás céljából, erről minden megszólaló tud. Mivel nem nyakkendős konferenciáról van szó és valóban spontán és heves a vita, bemutatkozás híján utólag nem azonosíthatók be a megszólalók, de úgy gondolom, ha meggondolásra érdemes egy vélemény, a tartalma fontosabb, minthogy pontosan kinek a szájából hangzott el. Az éjszakába nyúló beszélgetés csak töredékesen és tömörítve közölhető, tekintsük amolyan "szubjektív jegyzőkönyvnek", személyes beszámolónak. (a szerk.)



forrás: Jump Magazin 1.szám
http://jumpmagazin.artline.hu



artissimo

artLine

artGallery művészek alkotásainak galériája

artLine         sitemap        
artLine Galéria sun-eyes




artLine
- út a kifejezéshez -
Világra szóló, Világnak való

Lajos Sándor - Testvériség, Egyenlőtlenség, Bezártság
artLine (CC) rubinstein 5711


Webdesign Katalógus 2013 artissimo gallery Retorika - HangÁr Hangművészeti - Beszédoktató Műhely Kaleidoszkop.hu a kultúra nézőpontja Művesz Világ Online Nyomtatószerviz




art coloured művészet színes

artList TOP100








this is the END... Lajos Sándor - Testvériség, Egyenlőtlenség, Bezártság ...up